Job 9

1Felele pedig Jób, és monda: 2Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? 3Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? 5A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. 6A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat. 8A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. 9A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul. 11Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre. 12Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is. 14Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat? 15A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.

16Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé; 17A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. 18Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

19Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot? 20Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.

21Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet. 22Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt! 23Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását. 24A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?

25Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót. 26Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.

27Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek: 28Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem. 29Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet: 31Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk. 33Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!

34Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem: Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!

35